Ferenczi Sándor: 1873. július 07 - 1933. május 22

Ferenczi Sándor Miskolcon született 1873. július 7-én. Édesapja Baruch Fraenkel (1830-1889) családjával Krakkóból települt át Magyarországra, és részt vett az 1848–49-es forradalom és szabadságharcban.

Kitanulta a könyvkereskedő szakmát, és 1856-tól saját könyvesbolttal rendelkezett. Második felesége, Eibenschütz Róza Bécsben nevelkedett. A többnyelvű családban beszéltek magyarul, németül, jiddisül és lengyelül. Sándor maga is kétnyelvű volt (magyar és német), később megtanult angolul és franciául. Nyolcadik gyerekként született a liberális zsidó értelmiségi családba, ahol 10 testvérével együtt nevelkedett. Apja a magyarsághoz való asszimiláció kifejeződéseként 1879-ben magyarosította a család nevét Ferenczire.

A családi könyvesbolt a város kulturális életében jelentős szerepet játszott, hiszen nemcsak könyveladással, kölcsönzéssel, de kiadói tevékenységgel, valamint a város kulturális életének szervezésével is foglalkoztak, amelyben Ferenczi édesanyja is jelentős szerepet vállalt. A könyvesboltban neves írók, költők művészek fordultak meg, akik hatottak Ferenczi érdeklődésére és hozzájárultak későbbi baráti kapcsolatainak alakulásához is (Harmat Pál, 1994; Kapusi Krisztián, 2000).

Ferenczi a középiskola befejeztével Bécsben végezte orvosi tanulmányait és 1894-ben szerzett diplomát. A bécsi évek alatt nagy hatást gyakoroltak rá – többek között – Richard von Krafft-Ebing professzornak a szexuális rendellenességekrol vallott gondolatai, a darwini szelekció elmélet, valamint Jean-Batiste Lamark és Ernst Haeckel tanítása a filogenézis és az ontogenézis kapcsolatáról. (Ferenczi, 1900c). Jóllehet Ferenczi még a bécsi évek alatt olvasta Freud és Breuer tanulmányait a hisztéria patogenézisérol, ám ezek az írások oly nemtetszést ébresztettek benne, hogy évekre elfelejtette őket. (Ferenczi, 1908e)

Első állása Budapesten a Szent Rókus Kórház nemibeteg és prostituáltakkal foglalkozó osztályán volt, amit nem kedvelt. Vigaszul kezdett el foglalkozni a tudatos muködések területén kívül eso jelenségekkel (automatikus írás, spiritizmus). Ebben az idoszakban ismerkedett meg Lévy Lajossal és Hollós Istvánnal. Lévy közvetítésével jutott el fiatal évei atyai támogatójához, Schähter Miksához, a Gyógyászat orvosi hetilap tulajdonos foszerkesztojéhez, aki kinyitotta a lapot Ferenczi korai írásai, majd a pszichoanalízis számára, lehetové téve, hogy az orvosi körök a kezdetektol fogva megismerkedhessenek a pszichoanalitikus gondolatokkal.

1897 és 1908 között, mielott Freuddal és a pszichoanalízissel találkozott volna, Ferenczi 98 cikket, esettanulmány, esszét és könyvismertetést publikált, melynek legtöbbje a Gyógyászatban jelent meg. Mindenekelott a nem tudatos, vagy félig tudatos állapotok foglalkoztatták: a hipnózis, az álom, az okkult jelenségek, de érdekelték a neurológiai betegségek, a lélektani kísérletezés és a szexualitás pszichés vonatkozásai. Gyógyítás szempontjából lényegesnek találta az orvos-beteg együttmuködésen alapuló kapcsolatát, mely ellentmondott a korabeli általános szemléletnek, és szembeszállt az orvos társadalom hierarchikus, tekintélyelvu megnyilvánulásaival. Korai írásaiból kirajzolódott az a szemléletmód, amely később pszichoanalitikusi tevékenységének jellegzetességeit is jelentette (Mészáros, 1999).

Ferenczi baráti kapcsolatain keresztül irodalmi újságok is megnyíltak a pszichoanalízis számára, többek között a Nyugat, melynek alapítója, Ignotus, Ferenczi barátja, a magyar irodalmi élet egyik vezeto egyénisége volt.

Freuddal 1908 elején találkozott először és élethosszig tartó baráti és munkatársi kapcsolat alakul ki közöttük. Ferenczi azonnal elkötelezte magát a pszichoanalízis mellett. Hamarosan megjelent az első, már a kialakuló tárgykapcsolati szemléletet tükrözo munka: Ferenczi ugyanis a projekció mellett felismerte az én másik jellegzetes működését, az introjekciót (Ferenczi, 1909a). 1910-ben jelent meg elso pszichoanalítikus írásait tartalmazó kötete (Ferenczi, 1910). Ferenczi nagy erőket mozgósított a nemzetközi és a hazai pszichoanalitikus mozgalom fejodésének elosegítésére. 1911-ben a weimari kongresszuson ő tett javaslatot a Nemzetközi Pszichoanalitikus Egyesület (IPA) létrehozására, és 1913-ban megalapította a Magyarországi Pszichoanalitikai Egyesületet. Az alapítók között volt Lévy Lajos, Hollós István, Radó Sándor (titkár) és Ignotus. Ferenczi haláláig (1933) az egyesület elnöke maradt.

Ferenczi interdiszciplináris nyitottságának és a pszichoanalízist aktívan népszerusítő tevékenységének köszönhetően, a pszichoanalízis az orvosi, a társadalomtudományi körökben és a szimpatizáló érdeklődők között is visszhangra lelt. A pszichoanalízis kapcsolatokat alakított ki az irodalom, a pedagógia, a néprajz, a művészetek képviselőivel és összefonódott a magyarországi progresszió és polgári radikalizmus szellemi mozgalmaival. Ferenczi írásaiban is hangsúlyt kaptak a radikális társadalomkritikai megfontolások (Ferenczi, 1908g, 1914a).

Az I. világháborúban katonaorvosként szolgált és az ott szerzett tapasztalatai alapján dolgozta ki a háborús neurózisok kialakulásának és kezelésének pszichoanalitikus megközelítését, amely egyik vezeto témája lett a háború utolsó hónapjaiban Budapesten megrendezésre kerülő 5. nemzetközi pszichoanalitikus kongresszusnak. Ferenczit ezen a kongresszuson választották meg a nemzetközi egyesület elnökének. Röviddel a háború befejezése előtt, 1918 októberében az osztrák-magyar hadvezetés rendelet hozott arról, hogy a katonai pszichiátriai központokban a pszichoanalízis alkalmazása ajánlott (Eros, 2004).

Az 1918-1920 közötti két év magyarországi politikai és társadalmi változásai, a pszichoanalitikus mozgalomra is meghatározó hatást gyakoroltak. Az Osztrák-Magyar Monarchia szétesése után a közép-európai térség országai között megnehezült az utazás és a kommunikáció, ezért 1919-ben Ferenczi lemondot IPA elnöki tisztségéről.

1919 áprilisában, a Tanácsköztársaság idején – az orvostanhallgatók korábbi kezdeményezésére – Ferenczi professzori kinevezést, a pszichoanalízis pedig tanszéket kapott a budapesti egyetem orvosi karán. A pszichoanalízis történetében először a rendes orvosi képzés része lett. A Tanácsköztársaság bukása után Ferenczit megfosztották katedrájától és a pszichoanalízis elvesztette egyetemi képviseletét (1919). Ferenczi magánéletében is változás következett be. Majd húszéves ismeretség után 1919-ben feleségül vette Pálos Gizellát (Berman, 2003).

A Horthy rendszer kezdetén uralkodó fehérterror idoszakában elindult az első emigrációs hullám Magyarországról, mely sok magyar analitikust, illetve késobbi analitikust érintett. Többek között Radó Sándor, Margaret Mahler, Bálint Mihály és Bálint Alice vagy Franz Alexander ekkor telepedtek le Berlinben, illetve Bécsben.

Ferenczi munkásságában a huszas években a pszichoanalízis technikája és a terápiás hatékonyság növelése került érdeklődése középpontjába. A korábban háttérbe szorított viszontáttételt a terápiás munka szolgálatába állította, ezáltal az áttétel-viszontáttetel dinamika mentén a pszichoanalitikus kapcsolat kétirányú folyamattá vált. (Ferenczi, 1919f, 1928c). Kísérletezett az aktív technikával éppúgy, mint később a pacienssel folytatott kölcsönös analízissel. Végül mindkét technikát elvetette, de tapasztalatai komoly fejlodést jelentettek a pszichoanalízis elméletében és gyakorlatában (Haynal, 1987). Felismerte, hogy az analitikusnak kiképzőanalízisben kell részt vennie, mégpedig azért, hogy saját feldolgozatlan problémai ne korlátozzák a pacienssel való munkáját. Ezzel Ferenczi hozzájárult a képzési rendszer kialakításához. Ráirányította a figyelmet a korai anya-gyermek kapcsolat jelentőségére és a szülői felelosségre a személyiségfejlodésben. A gyermekkori traumatizációt dinamikai rendszerbe helyezte, ahol az interperszonális, és intrapszichikus folyamatok hatnak egymásra, s ahol a traumatikus élmények valóságos, nem pedig fantáziált eseményekhez kötődnek (Ferenczi, 1996; Dupont, 1998; Mészáros, 2002).

A New School for Social Reseach meghívására 1926 és 1927 között előadásokat tartott New Yorkban és egyesületek szervezésében Washington környékén. Előadásai hatással voltak az akkoriban kibontakozó interperszonális irányzatra, amelynek kiemelkedő képviselői közül Harry Stack Sullivannel és később Clara M. Thompsonnal személyes kapcsolatba került (Silver, 1996). Amerikában aktívan támogatta a nem orvosi diplomához kötött analitikusi tevékenységet, amely heves ellenállást váltott ki Ferenczivel szemben. Budapestre történo visszatérését követoen folytatta a nehéz esetek pszichoanalízisét, és ezzel óriási szolgálatot tett a modern pszichoanalízis fejlődésenek.

A budapesti iskola szemléletének alakulásában világosan felismerhetőek Ferenczi kezdeményezései. A huszas-harmincas évekre jellemzové vált az áttétel-viszontáttétel dinamikáján alapuló szemlélet érvényesítése (Bálint Mihály, Bálint Alice, Benedek Teréz, Hann-Kende Fanny), a korai anya gyermek kapcsolatra irányuló figyelem, a pszichoanalitikus pszichoszomatika (Lévy Lajos, Bálint Mihály) és a pszichoanalítikus gondolkodásmód interdiszciplináris kiterjesztése, például a pszichoanalitikus antropológia megteremtésében (Róheim Géza).

Ferenczi és Freud kapcsolata a harmincas évek elejére megromlott és ez mindkettőjük számára fájdalmas konfliktusokat okozott. (Ferenczi, [1932] 1996; Freud-Ferenczi, 2005). Ferenczi vészes vérszegénységben, váratlanul halt meg hatvanadik születésnapja előtt.

Ernest Jones híresztelése Ferenczi elmebetegségérol évtizedekig komoly szerepet játszott annak megakadályozásában, hogy Ferenczi gondolatai megkaphassák valódi helyüket a pszichoanalízis fejlődéstörtében. (Jones, 1957; Bonomi, 1998).

Ferenczi mint a „kapcsolat-alapú pszichoanalízis megalapítója” (Haynal, 2003, p. 11.) elméleti és terápiás kezdeményezéseivel a Freud utáni pszichoanalízis egyik legjelentősebb előfutára lett.

Mészáros Judit

Vissza